Magyarország Európában?

 2013.02.22. 17:19

Kíváncsi lennék, hogy ma már mindenki pártszínű takaróba burkolózva ringatja magát reménykedő álmokba esténként, vagy lenne esélye a választásokon egy színtelen formációnak, ami igazán egyszerű célokat tűz ki maga elé.

Csak amolyan hétköznapiasan. Politológia, médiabirodalom, oldalak közti acsargás és nyálcsócsáló bölcsészkedés nélkül.

A mesebeli párt első tíz célkitűzését a játék kedvéért, tartalmazza ez a lista:

Annyit költünk, amennyi a bevételünk

alpont: ha kevés a bevétel, akkor nem arról álmodozunk, hogy majd valahogy több lesz, hanem kihagyunk pár stadionnal való legózást, meg nem osztunk tizenhetedik havi nyugdíjat

 

Hagyjuk boldogulni az embereket, akik közül mi is jöttünk

alpont: nem sarcoljuk meg a fizetésüket úgy, hogy többet keressenek nekünk, mint maguknak; ha így kevesebb lesz a bevétel, akkor lásd első pont

 

Élhető életkörülményeket teremtünk

alpont: kijavítjuk az utak kátyúit, nem emeljük égbe a benzinárat, nem diktáljuk a híreket, nem szervezünk át négyévente mindent, hogy a haverjainknak legyen munkahelye

 

Belenyugszunk, hogy tízmillió különböző ember lakik az országban

alpont: igen, még akkor is, ha

 

Ha kénytelenek vagyunk költeni a közösből, akkor annak fizetünk, aki a legolcsóbban végzi el a munkát

alpont: ha jó barátunk az illető, akkor is, ha nem, akkor is; hosszútávon jut mindenkinek

 

Munkára szerződünk, álmodozni majd otthon sör mellett

alpont: olimpiáról is, a nyugat szeretetéről is, nyolc-tizenkét-tizenhat évről is

 

Mindenki annyit érjen, amennyit ér

alpont: nem olyan nehéz beletörődni, hogy mindenkinek máshol van a helye

 

Aki vét a törvények ellen, az sarokba térdel, nincs magyarázkodás

alpont: nem bonyolult, jobbára már az óvodában is egyértelmű mindenkinek, hogy a tetteknek mindig van következménye

 

Nem kell mindent újra kitalálni

alpont: ajánlott szabadidős elfoglaltság Norvégia és Svájc törvényhozásának tanulmányozása

 

Visszafordulni a lovon

alpont: mi szolgáljuk őket, és sohasem fordítva

 

Lenne esélye a hétköznapiegyszerűátlagos polgárok pártjának? Ha igen, akkor miért nem?

Az emberek többsége mind ugyanazt akarja, és olyan elemi dolgokkal megelégednének, de valahogy valami mégsem stimmel.

Címkék: politika kérdés pártok csodálkozás átlagember

A bejegyzés trackback címe:

https://disputalas.blog.hu/api/trackback/id/tr775098833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása