A három tróger

 2014.01.10. 06:58

Ami elkezdődik, az be is fejeződik. A misztikus és közmondásos hármas nagy magyar igazság rohanó lávapatakként kér helyet magának a Kárpátok völgyében, mi meg nézzük, és izzadunk.

A centrális erőkör bezárult, megtalálta helyét benne mindhárom szeletke. Az egyik szeletke mondjuk a fokozás kedvéért három kisebb-nagyobb másik darabocska végterméke, de ez nem von le semmit az értékéből, mert olyanja nem is nagyon van neki.

Nekünk meg választási lehetőségünk nem maradt, sebaj, vállrándítással nézzük a fortyogó, tűzpiros patakot – hamarosan úgyis mindegy.

Mert akkor most kire ikszeljen az, aki nem szereti, ha ellopják a közösség nehezen összedobott pénzmagját?

Azokra, akik már bizonyítottan sokat loptak, de mellette legalább nem csináltak semmit, viszont trükkök százait ismerik? Mondjuk, azt azért ne vegyük el tőlük, hogy a dinoszauruszok is halad(gat)nak a korral, úgy tűnik álnéven sikerült beújítaniuk néhány tucat párbeszélő mást is, meg ezt meg azt, akik közül a többségnek annyi az érdeme, hogy láttak már közelről Facebook csoportot.

Vagy legyen az újabb generáció – a fenti társaság narancsban –, akik szintén lopnak, de legalább csinálnak valamit, sőt, nem is keveset, nem is kevésből! De bár abbahagynák már! Erkölcstanárok százai sírnak fel cselekedeteiktől a falusi stadionok félkész lelátóin, a háttérben pedig mutyiföldeken pöfög csendesen egy közgépként vizsgáztatott traktor.

Esetleg maradnak a legújabb srácok, akik jobbak bárkinél, de nem csoda, hiszen a Szíriuszról érkezve ez a legkevesebb elvárás feléjük. Fekete mentéjükön fehér bóbitás kócsag hímzés nemzetiszín alapon. Ők végül is még alig lophattak, nincs ez jól így, az egyenlő esélyek hivatala tud erről?

Kabaré ez, kabaré, kedves polgár és elvtársak.

Legfőképp azért, mert mi, akik ikszelni megyünk hamarosan – nem ilyenek vagyunk.

Aztán mégis odaikszelünk a hármas igazságra.

Pedig te, aki most olvasol, valószínűleg pont annyit költesz, mint amennyit keresel. Néha kicsit többet, néha kicsit kevesebbet. Aztán kihozod nullára, és haladsz.

Ők hárman nem ilyenek.

Te nem csak azt gyógyítod meg, nem csak annak adsz el zsömlét, nem csak azok kocsiját szereled meg, akik pontosan egyetértenek veled mindenben, és lelkesen bólogatnak, bármit is böfögj fel, hanem bárkiét.

Ők hárman nem ilyenek.

Te, ha leülsz társasozni a családdal, akkor a második tíz percben nem azon kotlasz, hogy miképp írd át a szabályokat, hanem megpróbálsz boldogulni a játék keretein belül, tehetségedet, eszedet, logikádat használva.

Ők hárman messze nem így tesznek.

S végül, de nem utolsósorban, ha vannak körülötted olyanok, talán a gyerekeid, barátaid, szüleid vagy a kedvesed, akik bíznak benned, és fontosak neked, akkor munkáddal, a saját életed alakítgatása mellett elsősorban azért törekszel, hogy nekik jobb legyen. Mert fontosak neked, nagyon fontosak, talán még szereted is őket.

Ők hárman nem ilyenek.

Nem vagy fontos nekik, és nem szeretnek. Mégis elmész, újra és újra, és ikszelsz.

Innentől lesz a kabaréból tragédia.

Címkék: politika pártok iksz

A bejegyzés trackback címe:

https://disputalas.blog.hu/api/trackback/id/tr395749961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása