Abban, hogy a baloldalon tegnap megszületett alku valahol az öntökönlővés és a beszari pozíció féltés szerelemgyereke, valahol majd mindenki egyetért – legfeljebb az elvtelenség mértéke lehet kérdéses. Akad még, aki szerint „a cél szentesíti az eszközt” fügefalevelével lehetséges valamelyest takargatni a csúnyát, mások szerint meg visszatértünk 2006-ba.

Mivel teljesen idejétmúlt és felesleges immár, érdemes és szórakoztató eljátszani a gondolattal, hogy merre is indulhatott volna el ez a pazar ötös fogat, ha kicsit minden másképp történik.

Mi lett volna, ha…?

MSZP

Egyedül is minden gond nélkül átlépték volna a parlamenti küszöböt. Azokban a kerületekben, amiket lepasszoltak, valószínűleg önállóan is csak a második helyre futottak volna be, tehát nem veszítettek semmit. Mandátumban nagyjából azt hozták volna, amit így is fognak.

Azonban, ha nem cipelik be a parlamentbe négy társutasukat, azok alól ezzel a lépéssel a következő négy évben szinte biztosan kihúzták volna a sámlit. A DK talán még ellavírozna Gyurcsány politikai erejével, de a többiekre (főként az E-14-re) a gyors széthullás várna. Se pozíció, se média megjelenés, se pártpénz, se kapcsolati tőke.

Egyedüli balos ellenzékként, egy óriási, a vezetőségben és a húzó nevek körében végrehajtott változtatással, fiatalítással 2018-ra megizmosodhattak volna annyira, hogy a vélhetően addigra még inkább amortizálódott Fidesz ellen mégiscsak jelentsenek némi alternatívát.

Ehelyett felengedték a potyázókat a hajóra, akik elől így nem tudják eléggé elszívni a levegőt. Ráadásul immár folyton ott lebeg felettük Gyurcsány szelleme, és az MSZP tagsága van annyira instabil, hogy megingatható legyen egy jó pillanatban elindított pártegyesítő puccs esetén.

DK

A maguk erejéből is bevánszorogtak volna, bár helyzetük a középpárt és a törpe entitás közül vélhetően az utóbbi felé hajlana. Ezzel szemben minden baloldali számára nyilvánvalóvá vált volna, hogy Gyurcsány pártja egymaga is képes esélyt teremteni a szocdem és liberális szavazók számára egy közös akol felépítésére.

Ezt az erőt meglovagolva már csak egy ütős négyéves programterv kellene, és persze nagy nyilvánosság (ebben eddig is kitűntek), hogy a középbal szegmenst teljesen beolvasszák. 2018-ra a maradék SZDSZ-t és az MSZP jobbszélét megszólítva teljesen ellehetetleníthették volna az eddigre már kapkodó nagy piros testvért – mondhatni a jelenlegi támogatottsági arányok éppen megfordultak volna.

E-14

A civil összefogás szitokszó helyett méltóságot nyert volna, amikor 5,01 százalékkal becsordogál Bajnai és csapata a parlamentbe. Tapasztalatlanságukban hibát hibára halmoznának, de ez a tétova balfékség még vonzó is lehetne a ravasz rókákhoz szokott közvéleménynek. Eddig inaktív civilek tömege moccanhatna meg, mert látnák, hogy igenis van esély lecserélni az eddigi elitet, csupán kitartás kérdése.

2018-ban jogos, ésszerű és logikus választási lehetőségként állhatnának ki, most már négyéves rutinnal a hátuk mögött a két nagy tömb és a szélsőség ellenpólusaként. Megkérdőjelezhetetlen függetlenségük, ha kormányzásig nem is repítené őket, de a majdani ellenzék legnagyobbjának helyét valószínűleg elfoglalnák.

Liberálisok

Fodor Gábornak tökéletesen mindegy. Vagy olyanok állnak a háta mögött, vagy olyanok állnak a háta mögött, hogy mindenkori félszázalékos pártjával is biztos tagja az országgyűlésnek.