Ki képviseli?

 2012.01.13. 14:22

Borús időkben a változatos politikai palettára tekintve az ember óhatatlanul is elgondolkodik, hogy melyik párt, szövetség netán civil szerveződés lehetne az, amelyik mellett letenné a voksát, ha a haza ezt a tettet mondjuk, éppen ezen a hétvégén követelné tőle.

Gondolkozik, utánanéz, böngészget, olvasgat, majd megborzong. Elképzeli magát valamelyikük mellett, lajstromozza életét, megvizsgálja viszonyulását a világ egyetemes dolgaihoz. Miután ezzel végzett, megpróbálja összeilleszteni önmagát az egyik tömörüléssel, és valószínűsíthetően még nagyobb zavarban érzi magát, mint mielőtt még belekezdett ebbe az egészbe.

Nézzük végig a lehetséges kínálatot, de most a gondolatkísérlet kedvéért szándékosan lecsupaszított módon, úgy, hogy közben félretesszük alaposságunk, s csak az asszociációink hívjuk segítségül.

 

Fidesz: Schmitt Pál, diploma, kinevezések, IMF, nyugdíjpénztár, ÁFA, hárítás, zsákmányszerzés, ígéretek, agresszió, sajtótörvény, konzervatív, államadósság, új megegyezés, még újabb megegyezés, legújabb megegyezés, nemzeti egyezkedés

MSZP: 8 év, Gyurcsány, Mesterházy, Lendvai, rendőrterror, mutyi, párt pénztárnok, autópálya, BKV, Nokiás doboz, kongresszus, összeállás, szétszakadás, összeállás, szétszakadás

Jobbik: kisebbség, többség, zászló, címer, korona, őszintén, csúsztatva, EU, csak a magyar, kapucni, egyenruha, utca, közmunka, egyenlőség, egyenlőség, egyenlőség?

LMP: jogfosztottság, kisebbség, elnyomás, diktatúra, végveszély, utolsó perc, zöld, kék, lánc, madár, Belváros, kávézó, két cukorral, hab is kell

KDNP: dinamikus, nyitott, jól megfogalmazott és életszerű ötletek, aktuális, befogadás és alkalmazkodás, modern szemlélet, irónia

4K!, Milla, DK, Haza és Haladás: internet, öltöny, Facebook, tarisznya, önszerveződő, főiskola, egyetem, még egy egyetem, majd még egy, anyu és apu, bezzeg Nyugaton, elmegyek, ő is elmegy, mindenki elmegy, ittnemjósemmidenézdmegmáshol

 

Ha jó szívvel tudtál választani a fenti listából, akkor bevallom, irigykedek kicsit és gratulálok egyben. Ha nem, akkor viszont olvasd el a vitaindító témafelvetést.

 

Témafelvetés:

Ki képviseli ma azokat, akik alapvetően nem kívánnak semmi mást, semmi nagyot, csak nyugodtan, békésen leélni egy életet, megbecsült állásban dolgozni, apró napi problémákon nyűglődni és nyolcvan évesen egy pohár borral a kezükben meghalni?

Ki képviseli azokat, akik nem szándékoznak senkit sem gyűlölni, de félelemmel telve sem akarják tölteni az éjszakáikat, aggódván házuk, autójuk, gyerekük, feleségük biztonsága miatt?

Ki képviseli azokat, akik nem menni akarnak, hanem maradni?

Ki képviseli azokat, akiknek harminc-negyven évesen csak álom egy saját lakás, egy nyaralás?

Ki képviseli azokat, akik nem moralizálni, politizálni, vitázni, elemezni és mantrázni akarnak újabb éveket, hanem dolgozni, enni, inni, gyarapodni, örülni, bánkódni, játszani, olvasni, szeretkezni?

Ki képviseli azokat, akik nem hitelből, nem ismerős által, nem előre elintézve, nem kiügyeskedve, nem bölcsészszakon, nem privatizációból, nem apu segítségével, nem angliai ösztöndíjjal, hanem önállóan, dolgozva, haladva, két kézzel, leleménnyel, tehetséggel, kitartóan, folyamatosan fejlődve, burkolásból, eladóként, kenyeret sütve, autót szerelve, programozva, kisboltot vezetve képzelik el?

Ki képviseli azokat, akikkel egy buszon ülsz hazafelé, és akik szembesétálnak az utcán? Akikkel egy boltban vásárolsz, egy utcában élsz? Akikhez az elromlott tévédet viszed, akiktől a húst veszed, akik a gyógyszered írják fel?

Ki képviseli az átlagembert?

 

A valóság formálása:

A blog kitalál egy fiktív, bár teljesen elképzelhető mai karaktert, egy átlagembert. Főhősünk a blogban felmerült kérdésekkel fordul majd a pártokhoz és néhány közéleti megmondó emberhez, kérvén segítségüket a döntéséhez. Érvei a kommentekből táplálkoznak majd, ahogyan kérdései és kétségei is. S nem lesz szégyenlős.

A szó elszáll, a tett megmarad.

Címkék: szavazás pártok képviselők átlagember

A bejegyzés trackback címe:

https://disputalas.blog.hu/api/trackback/id/tr133542740

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Scheiring lemondana az LMP-s képviselőségről 2012.01.13. 15:22:02

Nem tudok mit kezdeni a folyamatosan újratermelődő belső káosszal – nyilatkozta az LMP-s Scheiring Gábor, aki a politizálás helyett inkább a cambridge-i doktorijára koncentrálna.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása